Fila Brasileiro
Mendi 2008.02.02. 10:30
Határozott és magabiztos kutya, de nem feltétlenül aggreszzív.
Jellemzője az erős csontozat, kompakt és négyszögletes test, arányos és harmonikus felépítés. Tömegéhez képest igen nagy mozgékonyságot mutat. A megjelenést illetően a szukáknak hangsúlyozottan feminin jelleget kell mutatnia, határozottan különböznie kell a kanoktól.
Jellemével kapcsolatban a már leírtak mellett a következőket kell tudni.
A kiállításokon a Fila bátorságot és határozottságot mutat, de nem feltétlenül agresszív. A gazdának mindenkor uralnia kell a kutyát. Azt is fontos tudni, hogy a standard szerint nem kell, hogy egy Fila hagyja megérinteni magát egy idegen, így a bíró által sem. Ezért, ha kitámadna a bíróra, akkor -más fajtákkal ellentétben- nem szabad kizárni, ezt nem szabad hibának tekinteni. Egy Fila elbírálásához nem kell a kutyát megérinteni, elbírálását néhány méteres távolságból is el lehet végezni, az igazán lényeges bírálati szempontokat onnan is lehet látni. Harmonikus felépítésének azt a benyomást kell keltenie, hogy a kutyában óriási erő szunnyad, amit bármikor kész mozgósítani, mindig tettre késznek kell látszódnia. A mozgás temperamentumos, ugyanakkor könnyed és meglepően gyors. Lépései hosszúak, rugalmasak, melyek a macskafélék mozgására emlékeztet. Járásban követelmény az ún. poroszkálás vagy tevejárás (először ugyanazon oldali két végtaggal egyszerre lép, azután a másik oldali végtagok következnek), amely különleges ringó mozgást kölcsönöz a kutyának. Közben fejét a hátvonal alatt tartja. A mozgás közben emelt fejtartás hiba, a kutyát soha nem szabad a szerkezetével ellentétes fejtartásra kényszeríteni. Ügetése erőteljes, kevés lépéssel nagy területet tud bejárni. Szintén hiba a koordinálatlan ügetés, a rövid lépések és a hátrafelé vezetett vagy felfelé dobált lábak.
Fej:
Nagy, súlyos, tömör, mindig harmonikus a testtel. Felülről nézve trapéz formájú. Oldalról nézve a koponya és az arcorri rész hosszának aránya megközelítőleg 1:1, a koponya egy egész kicsivel hosszabb lehet. A koponya oldalról nézve lágy görbületet mutat a stoptól a tarkóig, mely igen hangsúlyozott és kiemelkedő, főleg kölyköknél. Szemből nézve széles, a felső vonala enyhén ívelt.
Pofa:
A pofa erős, széles, mély, és mindig harmonizál a koponyával. Felülről nézve a közepe felé enyhén szűkül, majd az alsó görbületig újra kiszélesedik. Oldalról nézve az arcorr felső és alsó vonala párhuzamos, a kettő legyen egyenes, megközelítőleg egyenes, de sohasem lehet felfelé ívelő, lehet viszont enyhén lefelé ívelő. Elölről nézve a két ajak fordított "U" alakot formál.
Orr:
Az orrtükör széles, jól fejlett, de keskenyebb, mint az állkapocs. Színe mindig fekete. A pofával azonos szélességű orrtükör vagy a túl kicsi orrnyílások hibának számítanak.
Szemek:
A szemek egymástól távol ülők, mandula formájúak, színük a szőrzettel harmonizálva lehet a sötét gesztenyétől a sárgáig bármely árnyalatú. A laza és súlyos bőr miatt a szemhéj lehet lelógó, nem szabad hibának tekinteni az alul nyitott szemeket, de az alsó szemhéjbefordulás kerülendő. A szemek soha nem lehetnek kerekek és egymáshoz közeliek.
Fülek:
A fülek mélyen hordottak, lelógók, igen vastagok, "V" alakúak. A koponya leghátsó részéhez illeszkednek, a szem középvonalának magasságában. A típusosan hordott fül nyugalmi állapotban olyannyira hátul van, hogy érinti a nyakszirt oldalát. A fül töve széles és meghajlított, oldalról nézve a fül kifordított, vagyis látszik a belső fele. Figyelő helyzetben a kutya felfelé mozdítja a fültövét és külső oldalát fordítja kifelé. A nyugalomban is magas illesztésű fül, a hosszában nem hajlított fül, finom, kicsi fülkagyló vízszintes vagy szemhez közeli tővel hibának számítanak. Súlyos hiba, ha a fülek vége hegyes és nem kerek.
Nyak:
A nyak igen erős és izmos. A felső vonala enyhén konvex. A nyakon hosszirányú redők láthatóak, valamint kifejezett lebernyeg. Hiba a magasan tartott nyak, a finom, erőtlen nyak és a felső vonalában egyenes nyak. Ugyancsak hiba a tokalebernyeg hiánya és ha keresztirányú redők vannak rajta.
Törzs:
A törzs erős, széles, és mély. Mintegy 10 százalékkal hosszabb, mint a marmagasság. A mellkas a könyékig ér, de nem azok alá. A szegycsont minél hosszabb, annál jobb. Hiba a lapos vagy dongás bordaív és a rövid szegycsont. A has kevésbé mély, mint a mellkas. Ezt a vonalat a hasi izmok határozzák meg, melyet a galoppnál használ a kutya, hogy a farát a teste alá lökje, és a gerincoszlopot behajlítsa. Az erőtlen, laza has vagy az agárszerűen felhúzott has hiba.
Far:
A far hosszú, széles, lágy görbületet alkot, kb. 30 % - os szögben. Valamivel magasabb, mint a keresztcsont. Szélessége hasonló a mellkaséhoz, szukáknál még szélesebb is lehet. Hiba a lapos vagy keskeny far.
Végtagok:
Elülső végtagok:
Ideálisan kapcsolódó vállak a lapocka-, és a vállcsontból. A lapocka 45°- os szöget zár be a vízszintessel, a vállcsont pedig 90°- os szögben kapcsolódik a lapockához. A lapockacsont képezi a váll csúcsát, amelynek a szegycsont csúcsával egy magasságban kell elhelyezkednie, illetve kissé mögötte. Egy képzeletbeli függőleges, amelyet a martól a lapockán keresztül húzunk, a lábakban végződik.
Hátulsó végtagok:
A hátulsó végtagok soha nem tűnhetnek vékonynak az egész testhez képest. A comb széles és jól izmolt. A lábtövek erősek, a lábközép enyhén hajlított, a térdek és a térdhajlat szögelései mérsékeltek. A végtagok párhuzamosak, erős csontozatúak. Erős lábtő, rövid és enyhén hajlított lábközép jellemzi. Követelmény, hogy a lábtövek láthatók legyenek, vagyis eltérő szögben álljanak a lábszártól. A lábközép enyhe hajlása biztosítja a Filára jellemző ruganyos ügetést, valamint lépésben a himbálózó járást. Ha a lábközép közelít a függőlegeshez, a mozgás merevvé válik. A lábujjak erősek, jól íveltek, egymáshoz nem túl közel állnak. Jellemzőek a széles, vastag talppárnák. Az ujjak íveltsége a talppárnák nagyságától függ. A lábfejek előre néznek. A karmok általában sötétek, de színükben igazodnak az ujjak pigmentációjához.
Farok:
Jól tűzött, középmagasan illesztett, a tövénél vastag, és hirtelen elkeskenyedő, a csánkig ér. Izgalmi állapotban felemelkedik, de sohasem kunkorodhat a hátra. A farok nyugalmi állapotban szinte alig észrevehetően simul a farhoz. Sárga egyedeken gyakran fordul elő a farkon végighúzódó sötét csík a gerinc vonalát jelölve. A farok nemritkán azonos vastagságú a felső harmadban, és csak azután vékonyodik el.
Bőr:
A Fila Brasileiro egyik legfontosabb fajtajellege, hogy a bőr legyen vastag és laza az egész törzsön. Főleg a nyakon, ahol nagy hosszanti ráncokat alkot, amely sok esetben folytatódik a mellkason és a hason. Egyes kutyák ráncokat mutathatnak izgalmi állapotban is: a koponya bőre összehúzódik, a fül feljebb csúszik és kis ráncok keletkeznek.
Szőrzet:
A szőrzet rövid, lágy és sűrű. A lapockán, a törzs alsó vonalán és a farok hegyén a szőrszálak kissé hosszabbak.
Szín:
Minden "tiszta" szín megengedett, kivéve, amelyeket a standard kizár. A tigriscsíkosok csíkjai ne legyenek túl erősek. A maszk egyik színnél sem kötelező. A fehér foltok a lábfejen, a mellen és a farok végén megengedettek, máshol nem kívánatosak. A Filánál a maszk nem mindig teljes. Gyakori a félmaszk, amely a pofarésznek alig a felét borítja be vagy a füleknek felét. Az elmosódott maszk tehát nem tekinthető hibának, mint pl. a boxer esetében. Ha a csíkok foltokká egyesülnek, hibának számít.
Magasság:
Kanok: 65 - 75 cm
Szukák: 60 - 70 cm
|