A bernáthegyi az egyik legnyugodtabb kutyafajta, emelett pedig jóindulatú, kedves és barátságos is. Szinte túláradó szeretettel veszi körül a családját, és a gyerekeket is imádja, képes akár megvédeni is őket. Mindig a gazdája közelében szeretne lenni, a magányt és a bezártságot kifejezetten büntetésként éli meg. Azért jó hamar elkezdeni az engedelmességre szoktatást, mert pár hónaposan képes elérni a 40-50 kg-os testsúlyt, és egy ekkora kutyát megtartani nem egyszerű dolog. Legjobb, ha hallgat ránk. A következetes nevelés rendkívül fontos, és a felesleges parancsszavakkal vagy kiabálással semmit sem fogunk elérni. Gyerekekkel szemben végtelenül béketűrő, és pompás házi kedvenc, feltéve, hogy elegendő mozgástere van, a mozgásban nem korlátozzák és ennivalóban sem szenved hiányt.
Általános leírás:
Színe: vörös és fehér
Súlya: 50-80 kg
Bár a bernáthegyi nagytermetű és nagysúlyú kutya, mégis könnyed és elegáns a járása. Legfőbb ismertetőjele hatalmas feje és méltóságteljes arckifejezése, illetve tekintélyt és büszkeséget sugárzó megjelenése. Két szőrváltozata ismert, a rövid és a hosszú, színe azonban egyforma, vörös és fehér.
Átlagos élettartamuk 10-12 év. Hangja öblös, mély, de ha játszik, átvált olyasfajta sikongató magasságokba. Ezeknek a kutyáknak a születési helye a Hospice du Grand Saint Bernard nevű kolostor volt, mely Európa egyik legmagasbb pontján helyezkedett el. Az itt húzódó hágó volt az egyik fő közlekedési útvonal Észak-Olaszország és Franciaország között, természetesen Svájcon keresztül. Az átkelés itt életveszélyes volt, főleg télen, amikor a hóviharok, lavinák végzetes veszélyt jelenthettek az emberekre. Éppen ezért a szerzetesek tenyésztették először ki a bernáthegyiket, mivel alkalmasak voltak a hegyekben az utazók vezetésére és a hóval betemetett áldozatok megkeresésére. Ezek a hatalmas, tömött bundájú kutyák az életüket is képesek voltak kockáztatni. Vastag, sűrű, kétrétegű bundájuk biztosította számukra a meleget. A külső réteg visszaverőként működött, míg a belső szigetelt. Eredetileg a bernáthegyi bundája rövid volt és sima, talán a masztiff egyik fajtájától örökölhette. Amikor járvány és kemény tél pusztított a kolostor kutyái között a XIX. század folyamán, a szerzetesek az újfunlandival kezdték keresztezni. A keverék egy hosszúszőrű fajta, amelynek egyetlen hátránya van, hogy a hó megragadhat a szőre között. A szőrétől függetlenül mindkét kutyafajta képes életet menteni.