(Trachemys scripta)
Ez az egyik leggyakrabban előforduló, fogságban tartott teknősfajta Magyarországon. Külsőre talán nem is kell bemutatnom, mivel szinte már mindenki látott ilyen fajta teknőst. A képen a leginkább szembeötlő jegye látható: a piros "fül", amelyről a nevét kapta.
Etetés:
Az ékszerteknősök eléggé mohó állatok, amely tulajdonságuk elsősorban az evésnél mutatkozik meg. Ahogy berakunk nekik valamiféle ennivalót, egyből ráugranak, versenyeznek egymással, hogy melyik tudja előbb megenni, még lökdösik is egymást. Ez a vonásuk eléggé emberi...
A fogságban tartott állatoknál nagyon fontos szerepe van annak, hogy mit adunk nekik enni, hiszen ez nagyban befolyásolja az életüket. Először is valamiféle rendszerességre jó őket szoktatni. Én például mindig esete hat óra körül etetem őket, így csak akkor "kepesztenek" a kajáért. A nagyon kicsi teknősöket naponta etessük, majd szép lassan térjünk át a minden második, harmadik majd végül a hetenkénti etetésre. Hogy ezt mikor tegyük, arra nincs semmilyen biztos recept. Ez elsősorban a növekedésüktől függ.
Állati eredetű ételek:
|